Szerző:
Patricia Posner
Kiadó:
IPC Könyvkiadó
ISBN:
9789636357580
Lapszám:
384
Kötési mód:
keménytábla
Kiterjedés:
122-200-33
Termék súly (kg):
0.45
Az Auschwitz gyógyszerésze Victor Capesius, a Bayer romániai gyógyszerügynökének kevéssé ismert története, aki 1943-ban, harmincöt évesen lett a náci SS tagja, és hamarosan a legnagyobb haláltábor, Auschwitz vezető gyógyszerészévé nevezték ki. A korábban titkosított dokumentumok alapján, melyek a szerző közbenjárására kerültek nyilvánosságra 2016-ban, Patricia Posner bemutatja Capesius táborbeli rémtetteit, illetve azt, hogy a háború után miként próbálta kijátszani az igazságszolgáltatást, miközben polgári jómódban élt a foglyoktól lefoglalt értékekből és a holtak szájából kitépett fogászati aranyból. Húsz évnek kellett eltelnie, mire egy eltökélt ügyésznek és néhány bátor túlélőnek köszönhetően sikerült őt elítéltetni.
A könyv azonban nem egyszerűen Capesius életútját követi nyomon, hanem lerántja a leplet az I. G. Farben, Németország legnagyobb ipari konglomerátuma és annak leányvállalata, a Bayer embertelen üzelmeiről is, melyekhez Hitler „végső megoldása” nyújtott hátteret. Képet kaphatunk róla, hogyan váltak teljesen hétköznapi emberek lelkiismeretlen, erkölcsi normákat elvető, kapzsi gyilkológépekké, s miképp próbálják mindezt feldolgozni az utánuk jövő nemzedékek.
Értékelések
Szöveges értékelések
Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!