Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most az olvasók is – láthassák Lolát és Sándort együtt… Számomra nagy élmény, hogy ezen a „tükörnapló” - párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket…
Takáts Andrea
Előszót írta: Takáts Andrea, Hegedűs D. Géza
Márai Sándor:
1953. január 13.
Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél – végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban.
Márai Ilona (Lola):
1953. január 28.
Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: „látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban”. Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról.”
Márai Sándor:
1953. január 13.
Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél – végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban.
Márai Ilona (Lola):
1953. január 28.
Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: „látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban”. Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról.”
