Steve és Derek élete fenekestül felfordult, amikor világossá vált számukra, hogy az örökbe fogadott törpemalacuk valójában egy házi sertés, aki több mázsás súlyt is elérhet. A Marley meg énhez hasonlóan Esther, a csodamalac története is elsősorban azt mutatja meg nekünk, hogy egy család minden formában és méretben család.
Amikor 2012-ben egy rég nem látott ismerős felhívta Steve Jenkinst, és arra kérte, fogadja be a törpemalacát, mert már nem tud róla tovább gondoskodni, nem mondhatott nemet. És bár tudta, hogy a párja nem lesz odáig és vissza az ötlettől, hogy még egy árva állatkával osszák meg az otthonukat, egyszerűen képtelen volt lemondani a lehetőségről, hogy egy aranyos kismalac gazdája legyen. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy ez a döntés az egész életüket megváltoztatja majd.
Kiderült, hogy bármennyire imádni való állat is, nincs benne a világon semmi „törpeség”. A malac csak nőtt és nőtt, míg Steve és Derek rá nem jött, hogy valójában egy házi sertést nevelgetnek. Három év alatt a csinos, formás kismalacból közel 270 kilogrammos koca lett. Sok-sok nehézség és hullámvölgy után világossá vált számukra, hogy Esthernek jóval több helyre van szüksége, így Steve és Derek újabb nagy döntésre szánta el magát: vettek egy farmot, és megnyitották a Happily Ever Esther Farm Sanctuaryt, ahol már kényelmesen gondját viselhették Esthernek, és más, menedékre szoruló állatokról is gondoskodni tudtak.
A vicces, lélekmelengető és bájos Esther, a csodamalac nyomon követi, hogyan lett Steve és Derek kelletlen városi malactulajdonosból farmtulajdonos, és a haszonállatok védelmezője.
