„Az imitatio Christi teljes átélésével Pilinszky a cselekvő elsajátítástól eljut a Krisztusban való létezni tudásig. Pilinszky – legalább is írásos dokumentum szerint – nem foglalkozott Rudolf Bultmann teológiájával, de öntudatlanul magáévá tette Bultmann nézetét, miszerint ugyanaz az Istenre és az önmagunkra irányuló kérdés – jelesül: mi az, ami elemezhető, és mi az, ami megérthető? – Csakhogy ami Istenről elmondható, az a megfogalmazáskor kimondhatatlanná válik. „Kimondhatatlan jól van, ami van...” – hangzik a gondolatmenet lezárásaként.
Pilinszky útja saját maga önértelmezésétől tulajdonképpeni önmagáig vezetett: az önértésen keresztül az önrealizálásig. Ennek lényegi eleme, hogy a szent szöveget nem egy tanult kulturális-teológiai kódrendszeren keresztül olvasta, hanem egy kisgyermek érintetlenségével. Így „figyelte meg” az Atyát és a Fiút is, megadván a lehetőséget arra, hogy új megismerésekre jusson, s hogy a tételes vallás szabályozórendszere mögött magát a pőre hitet élje meg. Költőként, tehát közvetítőként.
Úgy érzem, érdemes ebből a nézőpontból is újraolvasni az életművet.”
Dlusztus Imre
„Ha elfogadjuk azt, hogy minden cselekvés, történés, gondolat az örök időn „terül szét”, tehát folyamatában van a végtelen időn belül, akkor az is tény, hogy Isten engem épp most teremt. Így aztán Isten nem kinyilatkoztat és nem tanokat ad át, hanem képessé tesz a transzcendens befogadására. Ugyanakkor képtelenek vagyunk bármit állítani Istenről – ha csak azt nem, hogy elérhetetlen, mozdulatlan és nem kommunikál –, ezért a teológia, vagy a teologikus versszöveg csak arról szólhat, amit az ember érez és gondol a megközelíthetetlen Istenről. Az istenismeret egy végtelenül tág tér, amelyben a Teremtő a róla szóló beszédet önmagából fakadó megszólalássá teszi, ahogy ezt Pilinszky többször és többféleképpen hangoztatja. Ennek a végtelen térnek és beszédnek a fókuszában van a találkozás.
Misztikus költő számára ezért a legnehezebb feladat éppen a megszólalás. Ésszerűtlen vállalkozás megnevezni a kifejezhetetlent. A misztikus nem vállalkozhat a puszta leírásra, az egyszerű kifejezésre: talán a közvetítés a feladata. Vagy a tárgyak megszólaltatása, hiszen mindennek van mondandója”
Dlusztus Imre
