„Megélt zenetörténet”? Ki az, aki képes arra, hogy szavakkal, hanghordozással, gesztusokkal fejezze ki Beethoven szenvedését és boldogságát, Wagner vízióit, Bartók kozmoszát, Liszt tépelődéseit, Rácz Aladár művészetét, egyáltalán magát a zenét – ráadásul nem an¬nak előadóművészi megszólaltatásával, hanem a lényével, a tartásával, a szenvedélyével? Van, volt ilyen ember? Igen, volt: Kroó Györgynek hívták. Hangja és beszéde, kiemelkedve a Rádió archívumából, olykor ma is hallható. Ma is izzik, szuggesztív, és azt üzeni, hogy a zene több mint hangok művészete; hogy a legnagyobbak évszázadok óta változatlanul az örökkévalót lehelik percnyi életünkbe. Általuk válunk halhatatlanná.
A zene mint morális létforma – ezt jelentette a száz éve született Kroó György minden megnyilvánulása, akár a Zeneakadémia katedráján, akár a Rádió mikrofonja előtt, könyveiben és kritikáiban. Tizennyolcan – egykori tanítványai, pályatársai, muzsikusok – mesélik el személyes élményeiket varázslatos és titokzatos egyéniségéről, a könyv bevezető tanulmánya pedig munkásságát mutatja be szubjektív ol¬vasónaplóként, gazdagon idézve tanulmányaiból és zenekritikáiból. A „megélt zenetörténet” élménye újra élővé válik, és egyben a múlt század második felének fontos dokumentumaként egy egész korszak aurájába enged bepillantást. Ajánljuk történészeknek, muzsikusoknak és mindenkinek, aki zavaros korunkban tiszta forrásra, igaz humanitásra vágyik.
