Kr. u. 942-ben a magyar törzsszövetség csapatai Itálián és Provence-on keresztül eljutottak az Ibériai-félsziget akkori legjelentősebb állama, a Kordovai Kalifátus területére. A felemás sikerrel zárult kalandozó hadjáratról több forrás is beszámol. A legnagyobb középkori mór történész, Ibn Hajján arról írt, hogy öt elfogott harcosukat a fővárosba, Kordovába vitték, ahol a kalifa megszemlélte, majd muszlim hitre történt áttérésük után besoroztatta őket a testőrségébe.
Vajon milyen körülményekkel találkoztak a keleti puszták lovas harcosai a távoli országban? Mit gondolhattak, amikor az ismert világ e rendkívül fejlett civilizációjába cseppentek, ahol a nők jelentős része is tudott írni-olvasni? Miként érinthette őket a sehol másutt nem tapasztalt életmód, az írott jog, a művészetek, az építészet, az orvostudomány és az oktatás magas foka? Vajon könnyen asszimilálódtak? Mit kellett teljesíteniük annak érdekében, hogy a mór társadalom el- és befogadja őket?
A szerző a kalandok során keresztül részletesen bemutatja a 10. század közepének viszonyait is. Megjelenik benne a korabeli Bizánc, a magyar törzsszövetség területe és az Európát keresztül-kasul behálózó nemzetközi kereskedelem, annak legsötétebb formájával, a rabszolgák kegyetlen adásvételével, s talán al-Andalusz égboltja is kiderül, midőn a cselekmény helyszíne Kordovába és a Tündöklő Városba, Madínat az-Zahrába tevődik át…
