Kosár tartalma
A kosara üres
Rendszerváltás
Termékképek

Rendszerváltás

Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Szerző: Válogatás
Kiadó: Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
ISBN: 9789632763002
Lapszám: 726
Kötési mód: keménytábla
Kiterjedés: 205-290-42
Termék súly (kg): 1.93
A helsinki emberi jogi elvek elfogadása érzékeny pontjukon érintette a kommunista diktatúrákat, amelyek sem jóléti ígéreteiket, sem az igazságosabb társadalom megvalósítására tett ígéretüket nem tudták beváltani, holott ezekre hivatkozva kárhoztatták jogfosztottságra alattvalóikat. Az 1987 és 1990 között végbement kelet- és közép-európai rendszerváltások egyik legfeltűnőbb jellegzetessége ugyanis éppen az volt, hogy a hatalom gyakorlói egy idő után kifogytak a szavakból. Már önmaguk számára sem tudtak értelmes magyarázatot adni arra, miért is kellene érintetlenül hagyni hatalmi privilégiumaikat. Ahogy fogytak a szavak, úgy csökkent az elszántságuk is arra, hogy erőszakkal állják útját a demokratikus folyamatoknak, mint ahogy tették ezt 1953- ban Berlinben, 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában vagy 1981-ben Varsóban. Nem kevésbé fontos rámutatni arra, hogy az emberi jogi doktrína térhódítása nemcsak a hatalomra, hanem a hatalom ellenzékére is hatással volt. Részben kiszorította, részben új keretbe ágyazta a hagyományos antikommunista érvkészletet. Az emberi jogi alapon álló kelet- és közép-európai ellenzék nemzeti függetlenséget követelt ugyan, de nem volt (szükségképpen) nacionalista. Kiállt a kisebbségek jogaiért, de ugyanakkor hárítani tudta az irredentizmus és a nemzeti sovinizmus vádját, mert a kisebbségi jogok követelését a demokratikus jogok és intézmények követelésével kapcsolta össze. Kiállt a vallás szabadsága mellett, de nem volt klerikális: ragaszkodott az állam és az egyház szétválasztásához. Szembefordult a hatalomgyakorlók privilégiumaival, de mentes volt a faji/etnikai, vallási vagy társadalmi elitizmustól, arisztokratizmustól. Világossá tette, hogy nem pusztán a hatalomváltás, a hatalmat gyakorló elit lecserélése a célja, hanem a politikai közösség újraalapítása. Mindezzel olyan keretet kínált, amellyel a nyugati demokráciák közvéleménye is kételyek nélkül azonosulni tudott.

Értékelések

0
0
0
0
0
0

Szöveges értékelések

Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!
Utoljára megtekintett termékek
Rendszerváltás
Szerző: Válogatás
Kiadó: Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Dadus, te drága
Szerző: Flora Collins
Kiadó: IPC Könyvkiadó
Raktáron
4 249 Ft
KOLBÁSZOS ÉTELEK
Szerző: Járay Mari
Kiadó: Food Time Kiadó
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető
LEÉRTÉKELT 7.
Szerző: Ismeretlen
Kiadó: Tóthágas Plusz Kft.
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető