Szerző:
Bódy Zsombor
Kiadó:
Jaffa Kiadó
ISBN:
9789636872359
Megjelenés dátuma:
2025.12.09
Lapszám:
224
Kötési mód:
keménytábla
Kiterjedés:
140-200-18
Termék súly (kg):
0.29
"A létező szocializmussal kapcsolatos egyik közkeletű vélekedés, hogy a pártállami rendszerben a politikai lojalitás, a párthűség mindennél többet ért, a szakértelemnél is – azaz hiába volt valaki nagy tudású szakember a maga területén, ha nem volt jó káder, akkor nem jutott előre. Ez a könyv azonban árnyalja a képet. A pártállam ugyanis meg volt győződve arról, hogy a technokrata szakemberek tudása a társadalmi fejlődés kulcsa, ami az országot a kapitalizmust meghaladó boldog szocialista jövőbe vezeti. Éppen ezért a nagy cél érdekében sokszor eltekintett a szakemberek nem éppen munkásmozgalmi politikai múltjától is.
Mégis, politika és szaktudás egymás mellett élése nem volt konfliktusmentes, és a korszak technokrata elitjének alaptapasztalata volt a hatalommal való folytonos viaskodás vagy éppen alkudozás kényszere. A szerző, Bódy Zsombor történész, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének egyetemi tanára betekintést ad ebbe az együttélésbe, amelyben a tudományos elit a szocialista hatalommal hol együttműködött, hol küzdött, de mindig a határait feszegette. A könyvből kiderül az is, hogyan vált a szaktudás egyszerre a rendszer motorjává és áldozatává, és hogyan vallott kudarcot a pártállamnak a tudományba, a szaktudásba vetett hiten alapuló diktatórikus fejlesztő politikája."
Értékelések
Szöveges értékelések
Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!