„Múlt és jelen folyamatos párbeszéde ez a finoman szőtt, lebilincselő történet, mely elevenen teremti újra egy zsidó család tapasztalatait a huszadik század Európájában.”
– Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca és a Patkány út szerzője
Hitler hatalomra jutásának idején Sara Franciaországban élt, de ritkán beszélt erről az időszakról. Jóval a halála után unokája, Hadley Freeman egy cipősdobozra bukkant a szekrényben. Egy titokzatos idegennel készült fotót, egy, a Vöröskereszttől érkezett rejtélyes táviratot és egy szignózott Picasso-rajzot talált benne. Kutatásba kezdett, melynek során eljutott Picasso párizsi archívumától egy auvergne-i parasztház szobájáig, Long Islandből Auschwitzig.
Freeman úgy rakosgatja össze a családja múltját, akár egy kirakóst, hogy minél többet megtudjon nagyanyja és három testvére, Jacques, Henri és Alex életéről. Történetük – amely olykor tipikus, olykor megdöbbentő – felvillantja a kelet-európai zsidóság egy újabb holokauszttapasztalatát.
„Szeptember 24-én az őrök kirángatták Alexet az Excelsior-beli cellájából – kékre-zöldre verve, kis híján megtörve –, és társaival együtt a vasútállomásra hajtották. Várt rájuk egy vonat. Alig látták, mert az érzékeiket eltompította az állomást betöltő éktelen lárma: férfiak, nők, gyerekek és csecsemők ordítottak, sírtak, könyörögtek, miközben kíméletlen katonatisztek kiabáltak velük franciául és németül. A lárma szívszakasztó és rémületes volt, bele lehetett halni. De Alex rendíthetetlenül masírozott a vonat felé – emelt fővel, félelem nélkül, ahogy egy légióstól elvárható. Mellette az a cellatársa, akivel a leginkább összebarátkozott, egy hórihorgas francia, Jacques Schwob Héricourt; ugyanabba a kocsiba kerültek nyolcvan társukkal együtt.
– Lesz esély, hogy megszökjünk? Nem bánhatnak velünk úgy, mint a birkákkal. Tennünk kell valamit – suttogta Alex Héricourt-nak. De fogalmuk sem volt, mit tehetnének.”
„Krimi, családtörténet, a múlt század lebilincselő krónikája. Hadley Freeman egy cipősdoboznyi emléktárgyból rekonstruálja családja történetét, egy olyan családét, amelyet a vészkorszakban megpróbáltak eltörölni a föld színéről. Freeman pontosan látja azokat a szürke zónákat, amelyeket a háborús időkben az emberek elfoglalnak; és attól sem riad vissza, hogy rámutasson múlt és jelen gyűlölködésének rémisztő párhuzamaira. Bátor és csodálatos könyv.” – Nathan Englander
