A gonosz nem mítosz. Csak régen még volt annyi tartása, hogy állatnak álcázza magát. Ma már emberek között jár, aktatáskát hord, mikrofonba beszél, és úgy tesz, mintha a világ rendje rajta múlna. A gonosz civil lett és ettől lett igazán veszélyes.
A gonosz bestiáriuma nem mesekönyv, hanem tükör. Nem vigasztal, nem simogat, nem menteget. Feltárja azt a különös, torz állatvilágot, amely a közélet peremén tenyészik: a sértegetésből élőket, a hangoskodókat, a morális csődöt elegánsan csomagolókat, a „jóemberkedő” ragadozókat, és azokat, akik a saját kicsinységüket hatalomnak hiszik.
Ebben a könyvben minden lénynek neve, minden lénynek története van.
És minden történet mögött ott áll az ember, aki hagyta, hogy a saját árnyéka nagyobbra nőjön nála.
A bestiárium nem magyarázza a gonoszt, hanem felismerhetővé teszi. Egy királyban, aki meztelen, egy kisfiúban, akit korán megtanított az élet gyűlölni, egy kiskakasban, aki imádja a gyémántokat. Egy őrült uralkodóban, aki csak hazudni és lopni tud. Tudnunk kell, a gonosz nem attól erős, hogy létezik, hanem attól, hogy nem vesszük észre időben.
Ez könyv azoknak szól, akik nem félnek belenézni a közélet sötétebb zugai¬ba, és akik tudják: a szatíra nem játék, hanem fegyver. Olyan fegyver, ami pontosabban vág a közepébe, mint egy éles kés, megsebez és megmutatja, hol repedezik a világ.
Ez a könyv nem tanítani akar, hanem felébreszteni. Az alvókat. Nem moralizál, hanem szembesít. És nem ígér megoldást. Csak megmutatja, mi ellen kell küzdeni.
