Kosár tartalma
A kosara üres
A klinikai nefrológia alapjai
Termékképek

A klinikai nefrológia alapjai

Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Szerző: Csiky Botond
Kiadó: Medicina Könyvkiadó Zrt.
ISBN: 9789632269856
Megjelenés dátuma: 2025.10.01
Lapszám: 476
Kötési mód: keménytábla
Kiterjedés: 163-235-26
Termék súly (kg): 0.93
Nagy Judit 2015-ben megjelent A klinikai nephrologia alapjai című monográfiáját mind az orvostanhallgatók, mind az érdeklődő orvosok nagyon kedvezően fogadták annak didaktikus felépítése, illetve évtizedek gyógyító gyakorlatának tapasztalata alapján közvetített ismeretei miatt. Az elmúlt évek újdonságai viszont szükségessé tették a tudomány újabb eredményeinek beépítését, különös tekintettel arra, hogy 2021 óta már hazai irányelv alapján kell a felnőttkori krónikus vesebetegségben szenvedőket gyógyítani. Számos felmérés megerősítette, hogy a krónikus vesebetegség a népesség kb. 15%-át érinti, ezért ezen betegek kezelése messze meghaladja a nefrológusok lehetőségeit, a társszakmák képviselőinek bevonása, képzése, tájékoztatása is elengedhetetlen. Így a kiadóval egyetértésben, jelen átdolgozott kiadásban Nagy Judit professzornő korábbi monográfiáját, A klinikai nephrologia alapjait a tanítványai, korábbi közvetlen munkatársai segítségével már többszerzős könyvként, de tematikájában változatlan formában, napjaink ismereteivel frissítve ajánljuk az érdeklődők számára. 

Értékelések

0
0
0
0
0
0

Szöveges értékelések

Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!
Utoljára megtekintett termékek
A klinikai nefrológia alapjai