Kosár tartalma
A kosara üres
A monoklis magyarzsidó
Termékképek

A monoklis magyarzsidó

Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Szerző: Pelle János
Kiadó: Minerva Kiadó
ISBN: 9786155637742
Várható megjelenés: 2026-09-30
Kötési mód: puha kötés
Kiterjedés: 0-0-0
"A monoklis magyarzsidó című dokumentumregény a magyar irodalom legnagyobb sikerű színpadi szerzőjéről, Molnár Ferencről szól, akinek a Pál utcai fiúk című regényét ötvenkét nyelve lefordították. A 120 éve írt remekműből több filmet, musicalt készítettek. A Vígszínház 2016-ban bemutatott zenés játékára azóta is szinte lehetetlen jegyet kapni. A grundért az életét áldozó Nemecsek Ernő – Molnár alteregója – valóságos ikonná lett. Az 1878-ban született író – a magyar zsidóság „aranykorának” jellegzetes alakja – magát sohasem vallotta zsidónak, kizárólag magyarnak. Abból indult ki, hogy Árpád és Kossuth soknemzetiségű hazájában végbemegy majd az asszimiláció. Ez az optimizmus táplálta művészetét. Molnár Ferenc zseniális drámaíró volt, ám a magánéletében agresszív, féltékeny és nehezen kezelhető férfi hírében állt. Életét viharos szerelmek, szakítások és tragédiák kísérték; háromszor nősült meg, két szerelme pedig önkezével vetett véget életének. Hitler hatalomra jutása után darabjait száműzték az európai színpadokról, prózai műveit betiltották. Ő maga az utolsó pillanatban, 1940 januárjában emigrált Amerikába, ahol tizenkét évig száműzöttként tengődött New York-ban, a Pláza Hotel nyolcadik emeletének egyik szobájában. "

Értékelések

0
0
0
0
0
0

Szöveges értékelések

Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!
Utoljára megtekintett termékek
A monoklis magyarzsidó
Szerző: Pelle János
Kiadó: Minerva Kiadó
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Verity (filmes borító)
Szerző: Colleen Hoover
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Árvák a vonaton
Szerző: Gill Thompson
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető