Szerző:
Dezsényi Péter
Kiadó:
Medicina Könyvkiadó Zrt.
ISBN:
9789632269191
Lapszám:
284
Kötési mód:
puha kötés
Kiterjedés:
130-215-11
Termék súly (kg):
0.33
A félelem megdermeszt vagy menekülésre késztet.
Vagy arra, hogy felülmúld önmagad.
Ez a félelem paradoxona.
A félelem velünk van a világ kezdete óta.
Kezdetben a világ egymagában volt, az első kozmikus ember, Purusa alakjában. Purusa körültekintett, és önmagán kívül semmit sem látott.
És akkor azt mondta: „Én vagyok.”
És amint kimondta – elfogta a félelem.
Az ókori ind bölcseleti művek, az upanisadok teremtésmítoszainak egyike kezdődik így. A kozmikus ember aztán azt gondolta: „Mitől is félek, ha rajtam kívül nincsen semmi más?” Akkor elhagyta a félelem, hiszen mitől is félhetett volna? Félni csak egy másiktól lehet. Ám amint ezt kimondta, magányosnak érezte magát, és azt kívánta, bárcsak lenne vele egy másik – vágyat érzett. Megduzzadt, kettéhasadt, hím és nőstény lett belőle, és nemzette a világot.
A kozmikus embernek ez a története a félelem paradoxonának az egyik első megfogalmazása. Purusa azáltal győzte le a félelmét, hogy megteremtette a világot.
Mert a félelem megdermeszt vagy menekülésre késztet.
Vagy arra, hogy felülmúld önmagad.
Értékelések
Szöveges értékelések
Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!
Utoljára megtekintett termékek