Mai beszélgetés Sajdik Ferenccel
Kevéssel korábban érkezem a megbeszéltnél. Látom, épp manőverez, hogy beállhasson kocsijával a budai társasház egyik garázsába. Sikerül, már együtt lépünk be a kapun. Sajdikos mosoly. Hiányzik régóta, hiányzik nagyon. Volt idő – tizenkét év – ludasos éveim –, amikor láthattam rendszeresen. Kollégák voltunk egykoron, s mostanra újra "kollégák" lettünk, közli nem először, én pedig most is veszem a lapot: kényszerű sorsközösségünkre, operált térdeinkre céloz.
Már a lépcsőházban a tárgyra térünk.
MÜNZ ANDRÁS: Tizenhét éve, 2006-ban látott napvilágot e kötet első kiadása. Kinek a fejében született meg e mostani bővített változat gondolata?
– Dr. Milkovich Eszter, a Holnap Kiadó vezetője hívott fel az ötlettel. Több kötetemet, köztük e mostani első kiadását is ők gondozták.
– Korábban több, valaha élt híresség élete ihletett már meg. Ha most előre lapozunk, itt is szerepelnek, Dante, Chagall, Edison, mások. Mit gondolsz, mit szólnának, ha meglátnák a velük kapcsolatos rajzaidat?
– Remélem, többségük szeretné őket. A politika szereplőinek humorérzékére már nem vennék mérget. Akadnak persze kivételek. Például Gömbös Gyula, aki a múlt század 30-as éveiben volt miniszterelnök, több ízben felkereste Gáspár Antal karikaturistát, pedig ő nem igazán hízelgő rajzokat készített róla. Egy másik példa: Hofi Géza egyszer felhívta Kádár Jánost, hogy szeretne róla paródiát csinálni. Kádár némi gondolkodás után azt mondta: „Csináljon, legalább népszerűsít”.
