Szerző:
George Orwell
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
ISBN:
9789635043897
Lapszám:
264
Kötési mód:
puha kötés
Kiterjedés:
142-197-20
Termék súly (kg):
0.33
Minden állat egyenlő? Ugyan már. Vannak köztük egyenlőbbek is.
Orwell 1943–44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.
Értékelések
Szöveges értékelések
Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!