Kosár tartalma
A kosara üres
Az álom hídja
Termékképek

Az álom hídja

Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Szerző: Kontra Ferenc
Kiadó: Magyar Napló Kiadó
ISBN: 9786155721380
Lapszám: 212
Kötési mód: keménytábla
Kiterjedés: 135-207-15
Termék súly (kg): 0.33
Kontra Ferenc korábban több novelláskötetében is foglalkozott a délvidéki magyarságot sújtó világháborúk és a kilencvenes évek délszláv háborúinak emberi katasztrófáival. Most, csaknem húsz évvel később, visszatért legéletbevágóbb tárgyához, és új regényének cselekményét - kimondatlanul, de felismerhetően - a Vajdaság fővárosának jelenkori, poszttraumás valóságába ültette, ahol egy gyermekkórház sugárfertőzött, fiatal felnőtt bentlakóinak sorsán keresztül a fizikai és lelki sérülések valós következményeivel nézhetünk szembe. Több nemzedék képviselőjének, és ezen belül két baráti társaságnak a történetét követhetjük nyomon, akiket nemcsak a város köt össze, amelyben élnek, hanem léttapasztalatuk is: hiába születtek és nőttek fel itt, szinte egytől egyig idegennek számítanak, akiket szabálytalanságuk miatt "félelmetesen békén hagy", mellőz a társadalom. "Akit kirekesztenek, az úgy érzi, hogy meztelenül áll egy kihalt utcán. Azt hittem, itt majd idegen leszek, holott otthon voltam az" - meséli a regény egyik szereplője, aki - több sorstársához hasonlóan - a méltó életért végül elhagyja a szülőföldjét. De vajon miként élik meg számkivetettségüket az otthonmaradók, akik a maguk sorsa mellett a túlélők emlékeit is cipelni kénytelenek? Az álom hídjának egyik legnagyobb érdeme, hogy Kontra Ferenc elfogadó kíváncsisággal és kifinomult lélektanisággal közelít minden egyes, közösségét kereső szereplőjéhez.

Értékelések

0
0
0
0
0
0

Szöveges értékelések

Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!
Utoljára megtekintett termékek
Az álom hídja
Szerző: Kontra Ferenc
Kiadó: Magyar Napló Kiadó
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Szindbád Amerikában
Szerző: Csabai László
Kiadó: Magvető Kiadó
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető
Eltemetett bűnök
Szerző: Pálmai-Lantos Éva
Kiadó: General Press Kft.
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető