A bizonytalanság guruja – ahogy sokan nevezték Popper Pétert – e könyvében nemcsak a Teremtőt hívja különös játékra, hanem az olvasót is. Állítása szerint ugyanis az általa ismert, ám időközben elhunyt indiai mester, Gandol tanításait adja közre – csakhogy semmi sem utal arra, hogy ez a személy valaha létezett volna. F. K. Gode, akivel Gandolt azonosítja, valójában egy P. K. Gode nevű egyetemi tudós volt, nem misztikus guru – ráadásul már rég nem élt, amikor Popper Indiába látogatott.
Ki lehetett akkor Gandol? Egy látomás? Vagy Popper Péter mélyen megélt, belső mestere, akit a képzelete vetített ki az indiai Mysore tájaira? Nem tudhatjuk, s tán nem is kell tudnunk. E különleges kötet ugyanis arra tanít, hogy a legkockázatosabb játszmát – az Istennel folytatott sakkpartit – csak úgy játszhatjuk le, ha elfogadjuk, hogy a bizonyosság hiánya nem átok, hanem a szabadságunk záloga.
Az indiai mester fiktív karaktere mögül Popper arra mutat rá, hogy a halandó ember mindig megpróbálja kijátszani a sorsot a saját egója és vágyai szerint. Ám nem illúzió-e, hogy megnyerheti ezt a partit, ha egy transzcendens erővel kell megmérkőznie? Nem vakság és arrogancia-e, ha a saját akaratát próbálja mindenáron keresztülvinni a kozmikus törvényekkel szemben? Hiszen amikor azt hiszi, ő irányít, gyakran mély szenvedéssel járó krízisek értetik meg vele, hogy téved.
Lehet, hogy jobban teszi, ha e szabályokat nem felülírni próbálja, hanem hozzájuk igazítja lépéseit.
