„A századforduló legnagyobb magyar írónője, Tormay Cécile remekeit a mai napig hallgatás övezi. Pedig ő az a magyar írónő, akinek nagy esélye volt rá, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat. Ha rágalmazói nem kergették volna a halálba. Ám azóta sincs nyugta, sírját áthelyezték, szobrát összetörték. 90 éve őrködnek írásai fölött az ön- és kijelölt cenzorok.”
Írásművészetének koronája az erősen áthallásos és rendkívül időszerű hatalmas trilógia, Az ősi küldött, amelyben a tragikus magyar sors nagyregényét írta meg. A mű a középkori Magyarországon, a tatárjárás korában játszódik. A IV. Béla idején élt Ung, fiatal magyar vitéz lelkében szerelmének tragikus elvesztése és a tatárpusztítás rémségei fölélesztik a kétségbeesés diktálta kötelességtudatot: mindent megpróbálni a hazáért. Megkísérli a magyar ősvallás nyomait fellelni, és a csüggedt magyar népet ahhoz visszavezetni. Kísérlete meghiúsul, belátja tévedését, szerzetes lesz, és megérti, hogy a szenvedéssel Istennek céljai vannak. „Ám nem süllyed el a kolostor békéjében, küldetéssel kell a világba mennie, még egyszer végigszenvednie az emberi gonoszság minden poklát, s azután járni-járni a magyar földeket, vinni a vigasztalást a magyar népnek, és szembemenni a nappal s eltűnni az aranyos felhőben – Csaba királyfi módjára.”
Tormay Cécile Ung sorsában, tépelődéseiben a magyar tragédiát kívánta ábrázolni, Kelet és Nyugat végzetes összeütközését és a hajdani honfoglaló magyarság dicsőségének elvesztését. Ung életében azonban benne van az írónő saját viharvert magyar útja is. A nemzeti gondolat örök, Ung küldetése is az, „ami Tormayé is volt, és előtte minden virrasztóké, pusztába kiáltóké, alvókat ébresztgetőké. Ráeszméltetni a magyar nemzetet felelősségére önmaga iránt, és bizalmat kelteni benne ősi erejében, amellyel nagy feladatainak megfelelhet.”
Aki Magyarországért élt, holtában is halhatatlan, Tormay Cécile „szobra újra állani fog a hármas halmok valamelyikén. Ahonnan féltőn, óvón, vigyázva tekint le ránk mindenkor a végtelen magyar időben... „
