Szerző:
Tóth Gábor Ákos
Kiadó:
21. Század Kiadó
ISBN:
9789635683796
Lapszám:
364
Kötési mód:
keménytábla
Kiterjedés:
135-205-32
Termék súly (kg):
0.45
A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg
Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl jól.
Három fiatal, két fiú és egy lány él itt a háború után, akik a 20-as, 30-as években a ház ódon falai között töltötték a gyerek- és fiatalkorukat, és most egy minden tekintetben új világban kell helyt állniuk. Le kell nyelniük azt, hogy, ha az otthonukat nem is, de a strand kabinjukat elveszi az új rendszer, s a helység kisboltjában gond nélkül beállnak eléjük azok, akik korábban a Csengődiektől kunyeráltak munkát…
Rendhagyó hármasuk amúgy is számtalan szóbeszédre ad alkalmat a faluban, így nem csoda, ha a fiatalok útjai 56 után szétválnak - mindaddig, amíg sok-sok év után a véletlen ismét egymásba nem gabalyítja azokat. Miközben a három egykori jó barát megpróbálja tisztázni a múltat, kezdetét veszi egy amolyan sírós-nevetős időutazás, amit a Kádár-korszak és a gulyáskommunizmus dolcsevitája foglal keretbe, s ahonnan nézve már az is érthető, miért gondolta egy fél ország, hogy "Nekünk a Balaton a Riviéra"…
A Balatoni örökség az előtörténete a szerző nagysikerű Édesvízi mediterrán sorozatának, egyben befejező része a Balatoni Futárral indított, majd a Balatoni Menedékkel folytatott történelmi családregény-trilógiának.
Értékelések
Szöveges értékelések
Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!