„Ginzburg olvasása közben úgy éreztem, mintha egy olyan titokba avatna be, amelyre egész életemben vártam… mintha valami lényegi igazságra világítana rá a saját élettapasztalatommal és magával az élettel kapcsolatban.” – Sally Rooney
„A könyvben szereplő helyek, tények és személyek valóságosak. Nem találtam ki semmit.”
Natalia Ginzburg a hatvanas években Londonban élt, itt írta Családi szótár című önéletrajzi regényét. Honvágya megidézte előtte olasz családját: szokásaikat, hagyományaikat, vicceiket és sértéseiket, de mindenekelőtt sajátos beszédmódjukat, szóhasználatukat, a családi szállóigéiket.
Az apa, Giuseppe Levi biológus, aki munkájának és túrázás iránti szenvedélyének él. Türelmetlen és hajthatatlan, tökéletes ellentéte feleségének, Lidiának, aki derűs, könnyed, befolyásolható és sóvárgó természetű – mégsem tud nélküle élni. Együtt uralkodnak öt gyermekük felett egy olyan házban, amely összejövetelektől és vitáktól hangos, könyvvel és politikával, látogatóval, baráttal, ismert értelmiségiekkel teli. De mire a gyerekeik Mussolini Olaszországában felnőnek, a Levi-ház már nemcsak egy rendkívüli család otthona, hanem a fasizmus elleni harc erődítménye is.
A közvetlen és tiszta hangon szóló, lebilincselő, humoros és szomorú Családi szótár felejthetetlen klasszikus a nyelvről, az emlékezetről, és arról a soha meg nem szűnő hatásról, amelyet a család mindannyiunkra gyakorol.
„Natalia Ginzburg olasz regényíró és esszéista hangja kristálytisztán jut el hozzánk az idő és a nyelv szövetén át. Több mint fél évszázados írások, de mintha most születtek volna – sőt valamely titokzatos értelemben mintha még mindig születőfélben lennének.” – Rachel Cusk
„Prózastílusa megtévesztően egyszerű, mégis nagyon összetett. Hatása egyszerre megnyugtató és felkavaró – rendkívüli teljesítmény.” – Deborah Levy
Natalia Ginzburg (1916?1991) a szicíliai Palermóban született. Többtucatnyi esszét, színdarabot, novellát és regényt írt, köztük Az este hangjai, a Baktérítő, a Valamennyi tegnapunk, a Családi szótár című műveket. Ez utóbbiért 1963-ban elnyerte a rangos Strega-díjat. Tudósok és írók között nőtt fel, akik a háború kitörésével a liberalizmus és a szólásszabadság védelmezőivé váltak. Ő maga egy antifasiszta csoport tagja és a sajtószabadság védelmének központi alakja lett. 1983 és 1987 között az olasz parlament képviselője. Éveken át a torinói Einaudi Kiadó szerkesztője. Proust és Vercors olasz fordítója.
