Ha vannak legendás házasságok, akkor Szobotka Tiboré és Szabó Magdáé az volt. Szellemi és lelki egységük mégis két különböző stílusú alkotót rejt magában. Egyvalami azonban közös volt bennünk: az örökös olvasás és írás.
Szobotka Tibor már tizenkét évesen elhatározza, hogy író lesz, tizenöt évesen novellát publikál. Kamaszkorától naplót vezet, verseket, prózát ír, ha kell, a paplan alatt, zseblámpával. A naplóban kommentál színdarabokat, politikai és magánéleti eseményeket. Sugárzóan egyedi stílusát mégis csak későn ismerik el, pedig regényei, mint a Megbízható úriember vagy a Menyasszonyok, vőlegények, egészen újszerű látásmódot hoznak a magyar irodalomba.
A visszaemlékezésein dolgozik, amikor 1982-ben elragadja a halál. „Ma éjjel ő is, az életünk is úgy eltört, mint egy pohár” – írja Szabó Magda, majd hallatlan lelkierővel nekilát, hogy a cserepekből, az irodalmi hagyatékból, naplókból, levelekből, írásokból, saját emlékeiből a világ számára összerakja egy hányattatott sorsú, kivételes tehetségű író pályaképét, önmaga számára pedig feltámassza rajongásig szeretett férjét.
Szabó Magda naplójából, a Nyusziékból is tudjuk, hogy ők ketten több voltak egymásnak, mint férj és feleség. Egymásnak voltak ők „szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapodó vágyú szeretői”. Ezért szól két hangon ez a rendkívüli érzékenységgel megírt, egyszerre megrendítő és felemelő kötet, amelyben mindketten hősök és elbeszélők is, akiknek szerelmén nem győzhetett a halál sem.
