Nem feltétlenül attól búcsúzunk, akit elhagyunk. Sokszor attól is, amit addig igaznak hittünk a szeretetről, a másikról vagy saját magunkról.
Péter éjszakánként a hűtő ajtajában áll a konyhában, és azon tűnődik, miért van folyton gombóc a torkában, és különben is, valójában kinek az életét éli?
Juli évekig próbál együttélni azzal, amit nem tud sem megszokni, sem megbocsátani, és közben fokozatosan elveszít magából valami nagyon értékeset.
Petra sokáig biztos volt benne, hogy kézben tartja a házasságát, és túl sok áldozatot hoz, aztán meglát valamit, és felfordul az élete.
Manu egy átbulizott éjszaka után elveszíti a világot, amelyről azt hitte, hogy örökre az övé lehet, és fogalma sincs hogyan éli túl.
Négy ember. Ugyanazokra a kérdésekre keresik a saját válaszukat: Meddig lehet szeretni valakit? Mikor érkezik el az a pont, amikor már túl nagy lesz az ára annak, ha nem hallgatunk a megérzéseinkre? A szeretet mindig elég? Mit kell elengedni pontosan, amikor vége egy szerelemnek? Egyáltalán hogyan lehetséges elengedni az egész eddigi életünket?
Az Elválásunk története nemcsak a szakításról szól, hanem azokról az apró búcsúkról, amelyeken át megtanulunk különbséget tenni ragaszkodás és szeretet között – s hogy ehhez néha az kell, hogy elváljunk régi önmagunktól is. Kiss Ildikó Judit személyes hangú első regénye a szeretet és az önpusztítás, a hűség és a szabadság, a bűntudat és a megbocsátás finoman szövött története arról, hogyan és miért érhetnek véget házasságok, de arról is, hogyan lehet elválni régi önmagunktól, hogy végül képesek legyünk békés, örömteli módon szeretni.
