„Isteneket keresünk, és elmulasztjuk az élet csodáját. Maga alá temet a múltunk, aggaszt a jövőnk, és közben lemaradunk a jelenünkről.”
Nekünk, embereknek olykor megfordul a fejünkben, hogy az életünk tökéletesen értéktelen, és azon töprengünk, mi értelme ennek az egésznek. Keressük azokat a dolgokat, amelyek fontosak lehetnek a számunkra, kötődni kezdünk hozzájuk, és aztán az élet elveszi őket tőlünk. Ez pedig nagyon tud fájni. Aztán újra azon töprengünk, mi értelme ennek az egésznek. Aztán újabb dolgokat keresünk, amelyek számíthatnak, aztán kötődni kezdünk ezekhez is, de az élet őket is elveszi tőlünk. És ez is piszkosul fáj. De azért keresünk tovább…
Ezzel csak az a gond, hogy legtöbbször olyan dolgok miatt aggódunk, amelyek – ha képesek lennénk három lépés távolságból megfigyelni őket, rájönnénk, hogy – egyáltalán nem is fontosak. És annyi időt és energiát áldozunk arra, hogy ezeken pörögjünk, hogy egyszerűen nem marad időnk és energiánk a tényleg fontos dolgokra.
Azon görcsölünk, hogy elkésünk-e egy megbeszélésről, de a gyerekünkért nem megyünk el az iskolába. A zsebünkben lévő aprón problémázunk, de nem vesszük észre, hogy az utcán élő embertársaink mennyi mindenben szenvednek hiányt. Isteneket keresünk, és elmulasztjuk az élet csodáját. Maga alá temet a múltunk, aggaszt a jövőnk, és közben lemaradunk a jelenünkről.
Ezért néha muszáj kimondanunk, hogy b…a meg! Mindenre, aminek igazából semmi jelentősége. Így a feszültség, a stressz és a kötöttség helyébe az elengedés és a szabadság lép. És végre odafigyelhetünk mindazokra a dolgokra, amelyek tényleg számítanak. Ez a B…a meg-terápia alapja.
