Szerző:
Jon Fosse
Kiadó:
Kalligram Kiadó
ISBN:
9789634684527
Lapszám:
80
Kötési mód:
puha kötés
Kiterjedés:
112-179-7
Termék súly (kg):
0.09
„... az írás számomra azt jelenti, hogy meg kell hallanom a szöveget: amikor
írok, nem találok ki semmit, előre nem tervezek semmit, csak hallgatom
a hangokat és figyelek.
És itt egy metaforához folyamodnék, mert az írás nem más, mint
meghallani a hangokat.
Így az írás természetesen a zenére emlékeztet. Abban az időben, kamasz
éveimben, majdhogynem egyenes út vezetett a zenétöl az írásig. Én
gyakorlatilag teljesen abbahagytam a zenélést és a zenehallgatást, és írni
kezdtem, és az írásaimban megpróbáltam valamit leírni abból, amit zenész
koromban megéltem. Ezt tettem akkor – és ezt teszem ma is.
Van még valami, ami talán kicsit különös, mégpedig az, hogy írás közben néha
azt érzem, hogy már készen van a szöveg, valahol egy külső térben, nem
bennem, és akkor már csak le kell írni, mielőtt eltűnik a szöveg.
Néha változtatnom sem kell rajta, máskor fel kell kutatnom, úgy, hogy
átírom, húzok belőle; óvatosan megkeresem a már kész szöveget.“
Részlet Jon Fosse Nobel-előadásából.
Elhangzott Stockholmban, a Svéd Akadémián 2023. október 6.-án
Értékelések
Szöveges értékelések
Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!