„Anyám mindig kényelmetlen ember volt, nemcsak az orosz hatóságok, de az egyszerű emberek számára is. Minden szépítés nélkül írta meg az igazat a katonákról, a banditákról és a háború húsdarálójába került civilekről. Fájdalomról, vérről, halálról, megcsonkított testekről és derékba tört sorsokról írt.” Anna Politkovszkaja, az egyik vezető orosz ellenzéki lap, a Novaja Gazeta újságírója egészen a haláláig írta tudósításait a második csecsenföldi háborúról, valamint a Putyin Oroszországát behálózó korrupcióról, bűnökről és hallgatásról. Miután 2006. október 7-én Moszkva belvárosában meggyilkolták, arca a szólásszabadság jelképévé vált. Lánya, Vera akkor huszonhat éves volt, és a bátyjával, Iljával együtt sokáig küzdött azért, hogy kiderüljön az igazság. Vera közvetlen közelről tapasztalta meg az orosz igazságszolgáltatás gépezetének lassúságát és megbízhatatlanságát, az egymásnak ellentmondó információkat, a képtelen feltételezéseket. Legfőképpen azért harcolt, hogy ne felejtsék el az édesanyja üzenetét: „Legyetek bátrak, és mindig nevezzétek nevükön a dolgokat, a diktátorokat is.” Miután Oroszország lerohanta Ukrajnát, a Politkovszkaja név újra halálos fenyegetések tárgya lett, ezért Vera végül kénytelen volt egy titkos helyre költözni a családjával. Azért írta meg ezt a könyvet, hogy lánya – az unoka, akit Anna már nem ismerhetett meg – és az egész világ emlékezzen annak a nőnek a különleges történetére, aki mindig kifejezte, hogy nem ért egyet Vlagyimir Putyin politikájával, és volt bátorsága az olvasók elé tárni, hogyan sérti meg az emberi jogokat Oroszországban egy volt KGB-tiszt, akiből egy veszedelmes birodalmi ábránd megalkotója lett.
