„Megint kezdődik a zuhanás, egyre csak gyorsul, még a légmozgást is érzem a bőrömön, aztán ismét a krákogó férfit látom, s ahogy egyre intenzívebben köhög, annyira, hogy lehanyatlik, fejjel előre az ülések közti folyosóra, majd azt veszem észre, hogy az emberek kapkodva fölállnak, hallatszik a visítozás, a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság fojtott hangjai, lassul a busz, megáll, a tömeg nyomulni kezd az első ajtó felé, legalább negyven ember egymást taposva, hogy minél előbb kiszabadulhassanak, és az ablakon át aztán föltűnnek sorban az alakok az út mentén, a háttérben itt-ott az árnyékban fekvő, megkövesedett hódarabok, arrébb a föld olvadástól nedves sávjai, egy-egy villanyoszlop és a felhős ég alján pislákoló sárgásfehér nap…”
A Fóbia főszereplője egy – a nemzetközi kutatói világban is tevékeny – fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. Egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban rokonlátogatás céljából vidékre utazik, ahol aztán egy olyan összetett, egyszerre félelmetes és megfejtésre váró helyzetben találja magát, amely a családjáról és az önmagáról való tudását alapjaiban rengeti meg.
Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő – sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus – események láncolatáról.
