Szabó Dezsőről leginkább a vaskos, korszakot átfogó regények, a mindenre kiterjedő, alapos társadalmi elemzések jutnak eszünkbe, pedig az író a miniatúrának is nagymestere volt. Ennek bizonyítéka a kiadó vállalkozása: több kötetben közzétenni novelláinak káprázatos világát.
Az első kötet elbeszéléseinek tematikailag a gyökerek, azaz Erdély a közös nevezője, hiszen egész életem, egész művészetem Erdély meglényegülése. Ám a kötet egyúttal keresztmetszetét adja szerzője teljes írói és emberi világának is, hiszen a novellák alapvetően azon négy megkerülhetetlen tragédia szülöttei, melyek Szabó Dezsőt kínzóan foglalkoztatták.
Az I. világháború: akkoriban a következetesen háborúellenes Szabó Dezső a front közeli Ungváron tanárkodott. A sebesülteket, halottakat hazaszállító katonai vonatok, a gimnázium épületében rögtönzött hadikórház rettenete élete végéig elkísérte. E témakörben alapvetően egyvalamit boncolgat: lehetséges-e hűségesnek maradni az emberséghez? Trianon bekövetkezése: noha sorsszerűnek és a magyar politikai mulasztások miatt elkerülhetetlennek találja, mégis azt keresi, hogy a magyar, akin átlépett a határ, maradhat-e hűséges a nemzethez? A szenvedés egyetemessége: a korszak szörnyű társadalmi viharaiban a másik embert szenvedésében társának tekinti, és mindennél jobban érdekli e másikhoz való hűség fontossága. Öregedés: az agglegényként élő, gyermektelen író egyre kínzóbban ütközik bele az elkerülhetetlen vég, a rá váró nyitott sír víziójába, mely azzal szembesíti, hogy hűséges tudott-e maradni eredeti, kolozsvári önmagához mozgalmas élete elmúlt évtizedeiben?
A kötet valamennyi elbeszéléséből tehát Szabó Dezső legközpontibb etikai problémája bontakozik ki: a hűség.
