Hogyan lesz valakiből fagyikóstoló, bolygóvédelmi főtiszt vagy óriáscsúszda-tesztelő? És okleveles megváltó kisiparos?
Mi mindenhez ért Sanyimen? Hogyan jutott haza Tengl Ferike a sörfesztiválról? És megszabadulhat-e az emberfia Pálpusztáról?
Mi történik, ha egy palackozott lelket a feje tetejére állítunk? Hogy működik az Álomrögzítő Hatóság? És mivé fajulhat, ha önálló életre kel egy prediktív szövegbeviteli funkció?
Mit tehetünk a magas hőfokon élő szomszédjainkkal? És ha valaki tirannoszauruszt tart a lakásában?
Miért üzentek hadat nagyinak a zöldségek? És Marika néni Montenegrónak?
Virágháború. Egy bő csokorra való történet. Van köztük hihetetlen, amit a valóság ihletett, és hihető, ami mégis teljes egészében a képzelet szüleménye. És olykor nehéz különbséget tenni közöttük. Akárcsak az életben.
„A boldog békeidőkben sose használtunk mikrózható pelenkát, sugárhajtású szemüveget, cseppfolyós dobókockát, ólommentes sírkövet meg újratölthető lábszagot, annyira buták voltunk, hogy nem ismertük a civilizáció eme vívmányait, mégis tudtunk élni valahogy, szerelmesek voltunk, csacsacsát táncoltunk, Bambit ittunk, mert az is kapható, és tudtuk, hogy menekülni kell, ha jön a Tyrannosaurus rex.”
Lackfi János író, költő. Ötvennöt éve dobog a szíve. Nyolcvankilenc kötete jelent meg, vers és próza vegyesen, fele felnőtteknek, fele gyermekeknek. Író-olvasó találkozói során ötször kerülte meg a Földet Magyarország határain belül. Négy kontinensen járt és olvasott fel műveiből. Tizenhét évig oktatott a Pázmányon. Huszonöt éve tanít kreatív írást. József Attila-, Prima Primissima- és Stephanus-díjas. Hat gyermeke van és öt unokája.
