Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek. Álmaikban, vágyaikban, félelmeikben. Menthetetlenül összekapcsolódnak, akár akarják, akár nem. Mert rokonok. Mert szeretik egymást. Mert közös titkuk van. A 2019 tavaszán játszódó regény főszereplője és elbeszélője egy korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő, aki kultúrantropológus férjével egy Baranya megyei faluban kezdett új életet. A szöveg kettejük perspektíváját mutatja meg: a nő életének mindennapjai egy haláleset miatt éppen felkavarodnak, a férfi visszatér a hantik közé Szibériába kutatni, ahol váratlan, drámai helyzet fogadja. A nő eközben nyomozni kezd: régi, lezártnak hitt életével kénytelen újra szembesülni. Körkörös közelítésekben és nagyításokban bomlanak ki a történetek, derül fény az összefüggésekre, a párhuzamos terepmunkák elveszett, újrakezdett életekről és megtalált gyászokról szólnak. Kiss Tibor Noé költői sűrítésekkel megírt regényében végig a terepen vagyunk, útközben: a fővonalaktól elzárt, újraéledésben reménykedő, feledésbe vesző falvak, tanyák, kisvárosok között, erdők rengetegében és a végtelennek tűnő tajgán, a természet érzéki jelenlétében. Az Olvadás lazán kapcsolódik a szerző két korábbi regényéhez, az Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj figurái, történései, motívumai helyenként visszatérnek és új fénytörést, jelentést is kapnak. Egy nagyobb történetbe olvadnak.
