A legjobb történeteket az élet írja – vagy egy kitűnő író.
„Amikor a repülőn leült mellém, már megtörtént. A vonzalom, a vágy, a közösnek tűnő nyelv. Beleszerettem.” Linda a nagyvárosi létforma elidegenedett világát szeretné maga mögött tudni, a férfi a magány, a hiábavalóság érzése és az „átok” elől menekül. A sziget autentikus, varázslatos világában kibontakozó szerelem mégis furcsán beteljesületlen marad: „Az együttlétünk alatt sosem zavart, hogy nem szeretkeztünk. Csókolt, érintett, az éjszakáink könnyed meztelenségben teltek, mégsem történt meg. Pedig őrülten vágytunk egymásra.” Együtt tárják fel a sziget titkait: a Zúgó-völgyet, a rejtélyes helybéli festő különös élettörténetét, a megelevenedő, hipnotikus műveit bemutató galériát. A férfi többnyire hűvös, akadémikus reflexiója végül kudarcra ítéli a kapcsolatukat. Az ellentétek a völgy sziklatemplomában éleződnek ki: Linda a teremtés epicentrumában érzi magát, míg a férfi a rideg ész nevében „újpogányságnak” bélyegzi a szertartást. „Amilyen könnyű és magától értetődő volt az együttlétünk, pont olyan természetesnek tűnt fel az elveszítésének lehetősége is.”
A férfi elutazik, a háromtornyú, kőcseresznyékkel díszített tengerparti templom varázslatos múltjának felderítése így egyedül Lindára hárul. A Templom a tengerparton nem közvetlen folytatása a Sziget-trilógia komoly elismerést arató első kötetének, a Lélegzik a földnek – a kapcsolatot Linda személye, emlékeinek és fantáziavilágának kaleidoszkópja teremti meg, újra és újra lenyűgöző lélektani és filozófiai mélységekbe kalauzolva az olvasót. A történet időről időre átlép egy olyan mitikus térbe, ahol a racionalitás végképp feloldódik. Az álomvilág és valóság, a megélt és az elképzelt, az anyagi világ és a transzcendens határmezsgyéjén mozgó regény ízig-vérig első osztályú irodalom – a hazai mágikus realizmus újabb gyöngyszeme.
