"Emlékszem az első nyárra anyám halála után. Érzem a gin-tonik szokatlan ízét. Lassú melegét, ami átjár. Tompítja a fájdalmat és enyhíti a félelmet."
A halált, a gyászt és a veszteséget öt lépésben engedjük közel magunkhoz: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió és belenyugvás. Erre az öt jelképes fejezetre oszlik Claire Bidwell Smith könyve is, amelyben felidézi a szülei halálának árnyékában eltelt fiatalságát, majd azt az utat is, amelyet e súlyos teherrel a lelkében megtett. Hosszú volt ez az út, alkohol és drogok buktatóival, pusztító és függőséget okozó kapcsolatok zsákutcáival. Claire alig múlt tizennégy éves, amikor a szüleinél szinte egyszerre diagnosztizáltak rákbetegséget, és csupán huszonöt éves, amikorra már mindkettőjüket eltemette. A kétségbeesés és a magány eleve kudarcra ítélt kapcsolatokba űzte, amelyben démonaival küzdve megsértett másokat, és maga is megsérült.
Fájdalma egyszerre volt pajzs és gát is: egyfelől védelmezte a további fájdalomtól és a szembenézés kényszerétől, másfelől érzéketlenné tette az élet új lehetőségei iránt. A gát leomlásával azonban végül szembenézett félelmei forrásával és emlékeivel, s végre elfogadta szülei halálát.
Útjának leírása kegyetlenül őszinte és kegyetlenül gyönyörű. Mindnyájunkhoz szól, hiszen a gyász mindennapos tapasztalat, mindnyájunkat utolér. Claire Bidwell Smith küzdelme nem volt hiábavaló: célba érésének egyik bizonyítéka, hogy ma sikeres gyászterapeutaként dolgozik Los Angelesben.
"Bátor és okos könyv nagy-nagy veszteségekről és még nagyobb szeretetről. Mindaz a nyers igazság, mindaz a küzdelmek árán elért kifinomultság, melyet ez a visszaemlékezés elénk tár, teljesen lenyűgözött." (Cheryl Strayed, a Vadon szerzője)
