„Hatodszor: a tökéletes emberre, akiben Isten lelke lakozik, egyáltalán nem hatnak a körülötte lévő teremtett dolgok, mint például a változékonyság és más hasonlók, mert Isten lelke bennük lebeg a vizek felett, és őket is a vizek fölé, vagyis a teremtett dolgok sajátságai fölé emeli.”
A Biblia nyelvezete hosszú évszázadokon keresztül magyarázatok, értelmezések, kommentárok sokaságát ihlette. A kötet szerzője a német misztika legjelentősebb képviselője, a dominikánus rendbe tartozó nagyszabású gondolkodó, aki könyvében a Szentírás „többszintű értelmezésének a lehetőségébe” vezeti be az olvasót. Eckhart mester irányt mutat: a világmindenség egészében megnyilvánuló jelenségeket a teremtő isteni elv manifesztációjának tekinti, melynek felismerése fokozatosan elvezet az igazsághoz, végső soron pedig Istenhez. A mester a Teremtés könyvének legfőbb eseményeihez fűz kommentárokat, melyek már a maguk korában sem fedték mindig az egyház hivatalos álláspontját. Értelmezéseiben gyakran szerepelnek absztrakt metafizikai megállapítások, más helyütt viszont szinte profanizálja a vallásos szövegeket. Teológiai fejtegetéseit olvasva – melyekben legfőképp Averroes, Maimonidész, Boethius és Arisztotelész gondolataira támaszkodik – az olvasó számára Isten, „ki mozdulatlan mozgatja a mindenséget”, hol szinte megérinthető közelségbe kerül, hol pedig az elérhetetlen szférák messzeségébe távolodik. Eckhart mester a szakrális szövegben a szó szerinti tartalom mögötti primordiális jelentéseket kutatta, felvillantva az értelmezési lehetőségek széles skáláját. Művét tanulmányozva az olvasóban egy szerzetes tiszta arcéle rajzolódik ki, aki nem elégedett meg a hit előírásaival, hanem a legtökéletesebb megismerésre törekedett.
