A kötetben olvasható három, egymástól merőben különböző mű együttesen rajzolja ki Leonora Carrington életének meghatározó korszakait: a szerelem és a művészi felszabadulás éveit, a háború és a lelki összeomlás traumáját, majd az újjászületés lehetőségét. És ahogyan azt Leonora páratlanul eredeti életművében megszokhattuk, valóság és látomás, önéletrajz és fantasztikum minduntalan egymásba mosódnak. A Kis Francis különös, groteszk szerelmi történet, amelyben Carrington saját magát egy kamasz fiú, szerelmét, Max Ernstet pedig a fiú nagybátyja, Ubriaco alakjába bújtatja. Kettejük idilli együttélését a nagybácsi féltékeny lánya, Amelia zavarja meg, majd amikor Francis magára marad, a történet egyre bizarrabb fordulatokat vesz. Az Odalenn a háború és a nácik elől menekülő Leonora 1940-ben átélt idegösszeomlásának, valamint spanyolországi pszichiátriai kényszergyógykezelésének és fogva tartásának története, amely egyszerre személyes pokoljárás, feminista kiáltvány és szürrealista szentírás, az önfelszabadítás különös és megismételhetetlen dokumentuma. A kőajtó az életmű egyik legmisztikusabb szövege: egyfajta alkimista beavatástörténet, amely a szerelem, a metamorfózis és a kozmikus ciklusok nyelvén beszél, és amelynek két fő alakja nem csupán egymást keresi, hanem egymásból is keletkezik. Leonora a magyar származású fotográfus, „Chiki” Weisz Imre iránti szerelmét és házasságukat öntötte szavakba, így a magyar olvasó számára különösen érdekes lehet, hogy a történet egy része Budapesten, egy másik része pedig Magyarország és Mezopotámia határvidékén (!) játszódik.
