Három nő, három sors. Egy hallgatásokból, veszteségekből és kimondatlan szeretetből épült örökség. Emese, a húszas évei végén járó tanárnő élete mélypontjára kerül. Egy testi és lelki összeomlás után úgy dönt, Angliába utazik, hogy eleget tegyen nagyanyja, Olga utolsó kívánságának. Egy távoli kisvárosban, egy ismeretlen nő vendégszobájában próbálja meg újrarendezni az életét, vagy legalább lezárni mindazt, amit már nem bír tovább cipelni. De a csend, az eső, az idegen ház konyhája és a Long Mynd szemközti dombjai mögül lassan új hangok szűrődnek be. Emese teste és lelke elkezd emlékezni, mozdulni, érzékelni. Egy váratlan vihar, egy forró tea, egy reggel, amikor már nem olyan nehéz felkelni. És valami, ami még nem a megoldás, de már nem is a vég. Cserháti Éva regényében három nő sorsa fonódik össze egy finoman rétegzett történetben. A múlt lankái a női örökség súlyáról és erejéről mesél, arról, amit kimondtak, és arról is, amit elhallgattak. Mit kezdünk a családi múlt hibáival, eszméivel, hallgatásaival? Hogyan tud egy nő saját utat találni, ha a nagymamája a forradalmat, az anyja a túlélést választotta – és ő egyikben sem hisz? „A belső csendből, melyhez csak hozzátett a fülembe fütyülő, kapucnimat cibáló szél, egyetlen érzés fakadt: egy percre teljesnek éreztem magam... Nem gyászoltam a múlt veszteségeit, és nem szorongattak a jövő lehetséges fájdalmai. Teljességérzetem testetlen volt, de figyelmem egyetlen képre összpontosult: Sarah apró háza, mint örök ígéret húzódott meg a dombok ölelésében”
