A MaddAdam-trilógia második kötetének középpontjában az emberiséget elpusztító járvány és az azt megelőző évtizedek állnak. Két túlélő elbeszéléséből tárul fel előttünk ez a világ. Ren a történet elején még gyerek, akinek édesanyja megszökött kihűlt házasságából egy rejtélyes férfival, és magával vitte őt is, Toby pedig egy gyorsétteremláncnál volt eladó, ahonnét menekülnie kellett, miután egy jól irányzott rúgással nyilvánosan megalázta őt zaklató, szadista főnökét. Mindketten a Kertészek között lelnek menedékre: a természetet és az életet mindenek fölött tisztelő szekta tagjai szakadatlanul készülnek a Víztelen Özönvíz elérkezésére, melynek hitük szerint egyedüli túlélői lesznek. Míg a trilógia első kötete, a Guvat és Gazella a tudomány oldaláról, Az Özönvíz éve a vallás és a hit felől teszi kegyetlenül mérlegre kérdést: ha az ember már teremteni is képes, mi a felelőssége a teremtett világgal szemben?
Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul.
"Úgy látták, a túlnépesedés és az emberek elvetemültsége miatt az emberi faj kihalása egyre közeleg, de hitték, hogy ők lesznek a kivétel: a Víztelen Özönvíz fölött terveztek lebegni, mégpedig annak az élelemnek a segítségével, amit az Ararátoknak nevezett rejtekhelyeken tároltak. Ami pedig a mentőeszközöket illeti, amelyek segítségével átvészelhetik majd az özönvizet: ők maguk lesznek önnönmaguk Bárkái, a fedélzeten saját belső állataikkal - vagy legalábbis azok neveivel. Így fogják túlélni a katasztrófát, és újra benépesítik majd a Földet. Vagy valami ilyesmi."
