Ősidőknek erdejében Két kastély áll, fej fej mellett; Egy a Jónak, egy Gonosznak, Együtt, de mind mást tanulnak. Menekülnél, de nem lehet, Kifelé csak mese vezet. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül. Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… túlélik. „„– Buta ötlet egy hercegnőtől, hogy egyedül szálljon szembe egy boszorkánnyal – mondta Tedros; verejtéke homlokáról Agatha rózsaszín ruhájára csöpögött. – Hol van? – kérdezte Agatha rekedtes, gyenge hangon. – Biztonságban van? – Nem jó ötlet az sem egy hercegnőtől, hogy egy boszorkány hogylétéért aggódjon – mondta Tedros, erősebben szorítva a derekát. Agatha gyomrában mintha pillangók cikáztak volna. – Tegyél le! – követelte. – Még rosszabb ötlet egy hercegnőtől. – Tegyél le! Tedros engedelmeskedett, és a lány elhúzódott tőle. – Nem vagyok hercegnő! – csattant fel, gallérját igazgatva. – Ha te mondod – szólt a herceg, és tekintete lefelé mozdult. Agatha követte… és meglátta, hogy lábát teljesen felhasogatták a tüskék; fényesvörösen csorgott a vére. Tedros elmosolyodott. – Eeeegy… kéééét…. háááá…. Agatha a karjába ájult. – Kifejezetten hercegnő – jegyezte meg.”
