Klaus Mann (1906–1949) német író, publicista. Zaklatott, vibráló egyéniség, Thomas Mann fia. A nemzetiszocializmust és az embertelenséget elutasító szerzőt megfosztották állampolgárságától, 1933-ban emigrációba kényszerült. Ez az 1936-ban Amszterdamban megjelent regénye ma tananyag a német iskolákban.
A könyv világsiker, ám talán a magyar közönség szeretete a legállandóbb. A mű Szabó István rendezte filmváltozata Oscar-díjas lett, Alföldi Róbert pedig a Nemzeti Színház igazgatójaként 2013-ban a színpadi adaptációval búcsúzott a teátrumtól.
A főhős, Hendrik Höfgen azt játszotta, amit kértek tőle: „Tudott nagyvilágian elegáns, de tudott tragikus is lenni… Sziporkázó szellemessége elbájolt, gőgösen felszegett álla, pattogó vezényszava és idegesen büszke magatartása imponált, alázatos, gyámoltalanul révedező tekintete, zárkózott, kedves zavara megindított. Jóságos volt vagy durva, dölyfös vagy gyöngéd, hetyke vagy megtört – pontosan a műsoron levő szerep szerint.”
A színész az életben eljátszotta a szerető, a barát, a férj szerepét, később a forradalmi színházcsinálóét, majd a Harmadik Birodalom kegyeltjeként az udvari bolondét is. Beletanult és belehízott a hatalomba, és mindvégig „gondosan kerülte, hogy egyetlen igaz szót is ejtsen”.
