Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon belegondoltunk-e valaha, mit jelent ez az egyszerűnek és könnyednek tűnő kijelentés: egyszer lenni, másszor meg nem? Pedig a réges-régi időkből származó teremtésmítoszok, élet- és haláltörténetek többek között azért őrződtek meg számunkra, hogy felelősséggel lássuk s éljük mindennapjainkat, és újra meg újra szembenézzünk az élet végességével. A varázsmesék hősei nemcsak sárkányokkal viaskodnak a mesékben, s nemcsak királylánokat mentenek meg a veszedelemből, hanem útnak indulnak azért is, hogy megszerezzék az élet vizét. Az élet vizét megszerezni akaró hős leereszkedik a Halál Birodalmába, hogy megküzdjön az újjászületésért. Akik jártak már ezen a vidéken, tudják, mit található ott: folyók, hidak, tengerek, csónak, fák, barlangok, szakadékok, démonok és kapuőrök. Ha a hős eligazodik ebben a világban, és kiállja az alvilági próbákat, bárotsága jutalmaként megkapja az élet vizét.
A mesékben nincsenek legyőzhetetlen ellenfelek, a halál sem az. A mese lehetővé teszi az ember számára, hogy - ha csak átmenetileg is - győzelmet arathasson a halál felett, és megteremtse saját világát. "Világot teremteni" pedig azt jelenti, hogy az ember önmagát éppúgy formálni és alakítani tudja, miként szűkebb vagy tágabb környezetét. A kötet meséi felidézik, mintegy újra az emlékezetbe vésik, és működésbe hozzák ezt az ősi, mágikus tudást.
