„Aki csak valamennyire is járatos a kutyafajták gazdag világában, tudja, hogy az erdélyi kopó […] a vadászkutyák nemes rendjébe tartozik. Közvetlen őse a honfoglaló magyarság lovas civilizációjának egyik díszpéldánya. Velük együtt érkezik ide, a Kárpát-medencébe, s az itt honos kopóval keveredve teremti meg mai, erdélyi kopós formáját s tulajdonságait.
Megkülönböztetett szerepét jelzi, hogy a ló, a turul, a szarvas, a medve mellett már a 14. századi Képes Krónikák miniatúráin is megjelenik. Részben kortársként, részben hajdani idők kihagyhatatlan résztvevőjeként.
A három színnel büszkélkedhető kopó egyáltalán nem tarka kutya, nem foltos. Ellenkezőleg: egymást kiegészítő és ellenpontozó színei miatt inkább talányos, nyugtalanító s hétköznapiságában is mindig ünnepélyes. Szőre színében van valami a holló színéből, egy villanásnyi fehér a mellén a hattyúéból s ugyanakkor barna a farkaséból. Ha meggondolom: illett ez a kopó a lázadó s tragikus Koppányhoz, illett István királyhoz és a hunok királyát utánzó, reneszánsz Mátyásunkhoz is. Szolgaként is nemes volt, sőt a kutyák között egyenesen arisztokrata.”
(Csoóri Sándor)
A magyar történelem hajnalától velünk lévő erdélyi kopót a magyar országgyűlés 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította, majd a Hungarikum Bizottság 2017-ben vette fel a hungarikumok gyűjteményébe. A Magyarországi Erdélyi Kopó Klub gondozásában készült hiánypótló kötetből megismerhetjük a fajta viszontagságokkal teli történetét, és hogyan mentette meg néhány elszánt kutyabarát a kihalástól, valamint rengeteget tudhatunk meg tenyésztéséről és tartásáról. Bízunk benne, hogy kiadványunk eléri célját, és egyre több érdeklődő figyelmét kelti fel ez a különleges, rendkívül intelligens, elegáns és ősi kutyafajta.
