„Frank felsóhajtott, majd egy nagy levegőt vett: -Nem, ez nem szerelem, ez más volt, ez sokkal több annál. Ez nem a tudat, nem az elvarázsolt gondolatok, nem a fizikai világ, ez a lelkek játéka. Egy gyönyörűség még akkor is, ha a kapcsolat nem úgy alakul. Egy örök kötelék ősidők óta, amely mindig is volt és mindig is lesz. Egy elszakíthatatlan karmikus szál, még abban az esetben is, ha nem vagyunk egymásnak... A két lélek csodálatos érzéssel jelez, gyönyörű szeretettel önti el a másikat, amikor a tudat tiszta és képes a befogadásra. Csak amikor az egyén nem elég érett még erre, amikor a fizikai világ kézzelfoghatósága hajtja, akkor képes megfeledkezni erről a csodáról. A gondolatok ekkor képesek az anyagi világ árnyaihoz ragaszkodni ahelyett, hogy a belsőre figyeljenek, hogy a lelkek játéka adta csodára összpontosítsanak, mert így megakadályozzák, hogy mindvégig az hassa át őket. Ez, amikor a lelkek által a két személy felismeri egymást, és az a csodálatos érzés a mellkasnál melenget, amikor onnan kiindulva elönti az egész testet, ez maga a gyönyör. Olyan, mint amikor a pár érintkezik egymással, amíg átélik a szerelem csúcsát, a beteljesedést, csak itt nincs szükség szavakra, itt nincs szükség érintésre, ez a gyönyörű érzés belülről áramlik szét. Elönti az egész testet hosszasan, percekig, addig és olyan erővel, amit még elbír a test. Ez teljesen más, ez jóval több, mint szerelem. Ez csak egy lélekkel lehetséges, mindössze egyetlennel mindenki esetében. Azzal, akivel ez a karmikus szál létezik, akivel ősidők óta együtt létezik. A tudat viszont, ha nem elég erős, akkor képes még más irányba menni, ez okozza mindig a bukását, mert képtelen felismerni, hogy ez a csoda mit is jelent. Képes visszasüllyedni az anyagi világba, csak az anyagi testet látni, amely ideiglenes, azt amit használni akar, de ez sosem fogja megadni azt a gyönyört, amit a lelkek adhatnak egymásnak. Ha a tudat nem elég erős, a mellkasban a melegség enyhül, majd ha az anyagi világ felé húz a gondolat, akkor megszűnik, és egészen addig nem lesz többé, amíg ennek a csodának a fontosságát fel nem ismeri az ember…”
