A karmának, a cselekvés és létezés mechanizmusának kötelét mi magunk fonjuk a cselekedetek, a gondolatok, a vágyak és a személyiség rejtett hajlamai által. Miközben az elme örökké felfokozott állapotban van, és kifelé irányul a kielégülés vagy megnyugvás céljából, a valódi örömöt az adhatná meg, ha kiszabadulnánk e képzetlen, csapongó elme fogságából. A karma elvezet bennünket az élet valódi céljának beteljesítéséhez. Lehetővé teszi az életfolyamat megtisztítását, a tökéletesség elérését, továbbá rávilágít az élet erkölcsi és spirituális értékeire, az élet művészetére és élvezetére.
A világegyetem valódi természete az Igazság, s a tudatosság fejlesztésével felismerhetjük az örökkévalót a nem örökkévaló közepette. Két rendkívül lényeges mozdulatot kell gyakorolnunk egyszerre: az örökkévalót választjuk, a nem örökkévalót pedig nem választjuk. Ezáltal az elmét a legfelsőbb jóhoz láncoljuk a nem ragaszkodás, vagyis a szeretet legmagasabb rendű formája által, s örömünket leljük abban, hogy mindent szeretünk. Háttérbe szorítva önös késztetéseinket lehetséges az Önvalóval (Átman), az élet valóságával kapcsolatba kerülni.
„A körülöttünk lévő világ nem más, mint az áldásos Önvaló, és azért vagyunk itt, hogy élvezzük. Azért nem mutatkozik előttünk alapvető és valódi alakjában, mert az örömök önérdekű érzékelésébe ragadunk. Nem az életet kell megváltoztatni, csak a hozzáállásunkat.” Szvámí Ráma
