Kosár tartalma
A kosara üres
Szumma
Termékképek

Szumma

Borítóár: 5 990 Ft
Ár: 5 391 Ft
db
Legfeljebb ennyi rendelhető: 1
Szerző: Beck György
Kiadó: Sárközy és Társai Kiadó
ISBN: 9786157004214
Megjelenés dátuma: 2026.04.27
Lapszám: 312
Kötési mód: keménytábla
Kiterjedés: 130-208-24
Termék súly (kg): 0.34
Az emlékirat szerzője matematikusból lett informatikai, majd telekommunikációs csúcsvezető. Vidéki pólósból lett a vízilabdaválogatott szponzora. A szocializmus oktatási rendszeréből kikerülve lett amerikai alapítású multinacionális cégek irányítója. Azután pedig üzletemberből lett tanító, mentor és támogató, hogy visszaadjon mindabból, amit kapott. Ez az emlékirat azonban a sajátos fejlődésű magyar kapitalizmus története is egyben – a pártállami ügyeskedéstől a rendszerváltó lendületen keresztül a szövevényes jelenig. Sokat árul el a világról, amelyben a szerző egykori vízilabdázóként lubickolni tudott, hogy mire megírta a történetüket, az általa korábban vezetett és világszinten meghatározó vállalatok mindegyike már vagy beolvadt, vagy feloldódott egy névváltoztatásban, vagy elmosta a saját magának (is) köszönhető fejlődés rákövetkező hulláma. Ha tetszik, ez az emlékirat egyben egy túlélési kézikönyv: a Kárpát-medencéhez, Nyugat és Kelet örök tranzitzónájához, egy különc nyelvű kis nép évezredes adottságaihoz, és ezeken belül is a vállalatok sajátos mikroklímájához, tehetséghez, türelemhez, munkához – felelős döntésekhez a lehetségesről és a lehetetlenről. Beck György 1954-ben született Cegléden. Budapesten él. „Ezt a könyvet mindazoknak ajánlom, akiket a magyarországi informatika és kommunikáció fejlődéstörténete érdekel. Beck György ezeken a területeken meghatározó tevékenységet folytató, innovatív cégek vezetőjeként idézi fel emlékeit, osztja meg tapasztalatait, bemutatva a piac fordulatokban bővelkedő átalakulásait az elmúlt 50 évben, és közben hasznos vezetői tanácsokkal is ellátja az olvasót.” – Karikó Katalin „A számtalan személyes kapcsolódás miatt Gyuri életútja számomra letehetetlen olvasmány. A történelmi nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek is végre a helyükre kerültek.” – Straub Elek „A hosszú, közös szakmai út számomra nemcsak inspirációt, hanem egyben biztos viszonyítási pontokat jelentett. Gyuri vezetői kvalitásai és személyisége példaértékű lehet mindazok számára, akik az eredményeken felül maradandó értéket is kívánnak teremteni.” – Czakó Borbála „Ha Gyurira gondolok, kizárólag pozitív emlékek jutnak eszembe. Mindig együtt lélegzett a csapattal, családtaggá vált, a legnagyobb szurkolónkká. Azokban az években csakis a jelenre összpontosítottunk, a csapat sikere prioritást élvezett. Visszafogott egyénisége megnyugtató és a végletekig támogató volt.” – Kásás Tamás

Értékelések

0
0
0
0
0
0

Szöveges értékelések

Még nem érkezett szöveges értékelés
Értékeléshez lépjen be!
Utoljára megtekintett termékek
Szumma
Szerző: Beck György
Kiadó: Sárközy és Társai Kiadó
Raktáron
5 391 Ft
Szellemtűz
Szerző: Wilbur Smith
Kiadó: Delej Kiadó
Raktáron
3 358 Ft
Integrál coaching
Szerző: Nemes Antónia
Kiadó: Zagora 2000 Kft
Elfogyott
Erre a termékre csak ajánlat kérhető