A vadászt valami megfoghatatlan, néhány szóval megfogalmazhatatlan vágy kielégítése ébreszti kora hajnalban, űzi, hajtja árkon-bokron át, hóban, fagyban. A kezdő vadász első komoly trófeájának megszerzése után még erősebb késztetést érez, hogy adandó alkalommal ismét elővegye fegyverét és az új zsákmány reményében nekiinduljon. De a hajnali vekker hangja és a zsigerelés között eltelt idő a vadászélet igazi sava-borsa. A "csak" vadász és a vadászíró között az a különbség, hogy míg az előzőnek újabb és újabb élményei kifogyhatatlanok, addig tollat ragadó társa ismételten, újra átélheti a kaland minden valóságos és a lelket is megmozgató részletét. Igaz, hogy a megírt élmények sorával fogy a megírandó muníció.
Dr. Vörös István vadászírónak "A Teremtő tenyerén" s könyv megjelenése után ismét "bizsergett" a tolla, és újabb kötettel rukkolt elő, melynek munkacíme a "másodvetés" volt, ugyanis tartalmazza mindazokat az emlékeket, melyek az első kötet megjelenése óta az emlékezet bugyraiból előjöttek.
Nos, az "Úton és útfélen" olvasása azoknak szerez különös örömet, akikből a vadászat olyan gondolatokat csalogat elő, melyek nem tartoznak szorosan a zsákmányszerzéshez, sokkal inkább a haza, a szülőföld, szeretetéhez, az elröppent közel nyolcvan év emberségéhez.
Pápai Gábor
