Könyvünk az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökének ismételt hatalomra jutását és kormányzati politikájának kezdeti időszakát állítja a vizsgálódás középpontjába. Persze, feltehetjük a kérdést: lehetséges-e történelmi távlat nélkül, a jelen ködén keresztül reálisan értékelni egy ma is aktív politikaformáló személyiséget? Ha valakire, akkor rá különösen igaz, hogy hívei és ellenfelei könnyen festenek torz képet róla. Közvetlen, improvizatív kommunikációs stílusával új korszakot nyitott a politikai nyilvánosságban, tabukat dönt, a politikai diskurzust bulvárosítja és újraírja a szerepeket: az elnök már nem „államférfi”, hanem showman, influenszer, hadvezér és „boss” egy személyben. Tornádóként uralja a politikai terepet: tematizál, túlkommunikál, megragadja a figyelmet. A média – akár kritikus, akár támogató – kénytelen követni a tempóját. Ez teszi őt jelenséggé. A Trump-tornádó nemcsak objektív esemény, hanem szubjektív élmény is: van, akinek felszabadulás, van, akinek pusztítás. A Trump-jelenség azért ennyire hatásos, mert nem politikai program, hanem kollektív érzület – amely egyszerre testesít meg haragot, nosztalgiát, lázadást, identitást és a „valódi emberek” hatalomra jutásának illúzióját. Kimondja azt, amit sokan nem mernek. A globális elit, a multinacionális cégek és a nemzetek feletti szervezetek erőteljes térnyerése nyomán sok amerikai úgy érezte, hogy elveszítette országát. Trump a nemzeti szuverenitás megtestesítőjeként lépett fel. Nagy valószínűséggel a 21. század első évtizedeinek egyik legmeghatározóbb és legvitatottabb figurájaként kerül be a történelmi köztudatba.
