Sok gyermek szorong, amikor új közösségbe lép, új emberekkel ismerkedik meg – vagy éppen, amikor egy másik közeggel, a vízzel kell megbarátkoznia az úszás tanulása során.
Vannak gyerekek, akik egyenesen rettegnek az úszástól, pedig ennek a készségnek az elsajátítása bizonyos helyzetekben akár életmentő is lehet. De miért okozhat egyesekben félelmet az, ami másoknak felszabadító élményt jelent? A válasz részben a mozgás és az idegrendszer fejlődésében rejlik. A fennmaradt primitív reflexek megnehezíthetik a mozgás összehangolását, fokozhatják a bizonytalanságot, és hozzájárulhatnak a víztől való félelemhez.
Ilyen esetekben nem az úszás gyakorlásával érdemes kezdeni. A játékos, célzott mozgás, a fokozatos ismerkedés és a türelmes támogatás segíthet abban, hogy a gyermek nagyobb biztonságban érezze magát a saját testében, majd a vízben is. Ahogy oldódik a félelme, és éretté válik az idegrendszere az új közeg elfogadására, úgy nyílhat meg előtte az út az úszás öröme felé – a megszerzett bátorság és önbizalom pedig a szárazföldre is elkísérheti.
Így történik ez Ubival, a kis varangyos békával is, aki még attól is megborzong, hogy vizes lehet. Szerencsére találkozik Lubickóval, a vidrával. Együtt kúsznak, gurulnak, mondókáznak és labdáznak, miközben Ubi egyre ügyesebbé és bátrabbá válik. A közös kalandok a poros ösvénytől a Loccsan-tóig, az első bizonytalan próbálkozásoktól az úszás öröméig vezetik.
A kötet közös felfedezésre hívja a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat és úszásoktatókat. A mesébe szőtt mozgásos gyakorlatok és a felnőtteknek szóló magyarázatok megmutatják, hogyan kapcsolódhat össze a mozgás fejlődése az érzelmi biztonság erősödésével, és miként válhat a víz megfelelő felügyelet és támogatás mellett az örömteli mozgás, a játék és a megélt biztonság közegévé.
